A Magyar Tudományos Akadémián valódi szellemi pezsgés fogadta az újságírót: Konzervatív politológusok, jogtudósok, vallásos és vallástalan civilek ismerkedtek itt a katolikus tanok, és a kapitalizmus közös gyújtópontjaival.
Az ebédszünetben egy jól szituált, hatvanas úriember udvariasan megkérdezte tőle, hogy milyen minőségben van jelen. Amikor felfedte a kilétét, a férfi eltorzult arccal kérdezte:mit keres itt egy nyíltan balliberális orgánum, egy szócső? Lehet hogy az újság elkötelezett, de elég nyitott és elfogulatlan ahhoz, hogy hírt adjon az eseményről, válaszolta nyugodtan az újságíró. A Magyar Fórumnak lenne létjogosultsága erre - sziszegte a férfi. A Csurka István által életben tartott, kirekesztő, antiszemita lózungokat ismétlő pártperiodikára gondolt?- kérdezte a lány, mire az öltönyösnél átszakadt a gát, csak úgy repkedtek a talajgyökeres magyar panelek, a zsidógyűlölet ókori történetekkel való legitimálása. Zsidó barátaim szintén magyarnak tekintik magukat- jegyezte meg halkan az újságíró. Fény derült az igazságra, nem Csurka István a kirekesztő, hanem maga-replikázott a férfi mosolyogva. Arca elégedettséget tükrözött.
A lány megborzongott, de nem vágott vissza. Szemeit szomorúan futtatta végig az Akadémia patinás termén. Nem volt naív, tudta, hogy az ilyesfajta nézetek nem szűkíthetőek le helyrajzi, szociológiai kategóriákra. Mégis meglepték az imént hallottak. Eszébe jutott, hogy „Magyarországon nincsenek neonácik”. Csupán veszélyes magyarkodók.
Csurka Istvánról azóta egyre kevesebb szó esik, legfeljebb készülőben lévő drámája kapcsán merül fel itt-ott a neve. Bekerült viszont a parlamentben egy nyíltan „kipázó”, antiszemitizmusáról ismert szerveződés, amely tevékenységével táptalajt biztosít a „szalon-antiszemitizmus” közbeszédbe való beépüléséhez. A „pirézek” utálatán edződött magyar társadalom ingerküszöbe pedig szép lassan egyre inkább kitolódik..