HTML

Bevándorlók - mellettünk

Magyarországra érkező bevándorlók életéről: hogyan főznek, miként őrzik kultúrájukat, hogy látnak minket, egyáltalán: hogy érzik magukat?

Írj és nyerj!

Írd meg te is élményeidet bevándorlókkal kapcsolatos élményeidet, és nyerj utazást! Részletek

Friss topikok

  • benjamin5: Örülök hogy megtaláltam ezt a blogot.:) (2011.12.02. 17:33) Kis hazánk és a bevándorlók
  • orsful: Egyszerűen taszító az írása. A bejegyzés pedig csapongó és stílustalan. Nem is tudom, hogy szánom ... (2011.11.23. 13:28) Bevándorlók mellettünk.
  • Akszin: @volánrulz: ????????, Van x számú bevándorló. Abból y számú simán beilleszkedik , n számú meg nem ... (2011.02.23. 23:34) Bevándorlók mellett

Tudással egy toleránsabb társadalomért

2011.04.12. 07:00 Ligetlakó

Fenyő Ervin - MENEKÜLTEK (3)

Címkék: közösség kommunikáció festmény bevándorlók próza angyal menekültek bálint endre bevandorlok mellettunk fenyő ervin

MENEKÜLTEK

Bicskén viszonylag sokan jártak az óráimra. A menekültek olyanok, mint a gyerekek: feltétel nélküli elfogadást igényelnek. E mögött legtöbbször kontroll nélküli önzés és lustaság húzódik: úgy érzik, minden, amit kapnak – jár nekik. Legtehetségesebb tanítványom egy fiatal, kameruni asszony volt, aki bár rendszeresen résztvett a foglalkozásokon, különleges igényeivel próbára tette türelmemet. Szép, fiatal nő, talán még a huszonötöt se töltötte be. A férjét ritkábban láttam, de belőle érezhető nyugalom áradt, és – az asszonnyal ellentétben – hálás volt a tanításért.

A menekültek életében nincsenek események. Heti egyszeri felbukkanásom „történés” volt. Legtöbbjük nap nap után semmit nem csinált. Várakozott. Hivatalos végzésre, letelepedési engedélyre, fellebbezésre. Ki akartam mozdítani őket. Elhatároztam: megmutatom nekik Budapestet. Legalábbis egy kis részét, hogy lássanak valami kultúrát, ne legyenek örökké ingerszegény világukba zárva.

A Keleti pályaudvaron vártam őket. Hatan jöttek: két nő, négy férfi, köztük a kameruni házaspár. A kirándulásra alapítványunktól kaptam kevéske pénzt. 7-es busszal elmentünk a Ferenciek teréig, onnan az alsó Váci utcán gyalog a Nagycsarnokig. Szeretem a piacokat, szívesen bámulom a nyüzsgést. Séta közben meséltem a városról: milyen volt a 19. században, hol volt a középkori városfal, miképp változtatta meg a Belvárost az Erzsébet híd megépítése, hol volt az egykori hajóhíd, hol legkeskenyebb a Duna. Mire a piachoz értünk, elmúlt 11 óra.

„Mit eszünk?” – kérdezte a kameruni fiatalasszony. Tényleg – gondoltam magamban –, valamit vennem kell nekik. Zsömlét, sajtot vásároltam, adtam mindenkinek. Nézegettük a piacot, mutattam a hazai különlegességeket, a paprikától a népművészeti tárgyakig. Nagy lelkesedést nem érzékeltem, és a nők egy idő után közölték: visszautaznak Bicskére. Ebédelni. Nem akartam hinni a fülemnek. Egykedvűen fölszálltak a 49-es villamosra, hogy elérjék a Kelenföldi pályaudvarról induló vonattal a bicskei ebédet. A négy férfi velem maradt. Végigmentünk a Váci utcán, a Vörösmarty térről kisföldalattin előbb az Állatkertbe, majd a Szépművészetibe vittem őket. A négyből még egy fiú lelépett, de hárman kitartottak. Nekik élmény volt a múzeum. Késő délután váltunk el. Többet effélével nem kísérleteztem.

(illusztráció: Bálint Endre | Angyal)

További véleményeket olvashat a Bevándorlók – Mellettünk blogon.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mellettunk.blog.hu/api/trackback/id/tr472819322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása